Bővülő cafeteria rendszer 2018-ban

A tavalyi évhez képest idén nem változik jelentősen a cafeteria-rendszer, ugyanakkor bizonyos pontokon bővül az igényelhető szolgáltatások köre.

Egy friss kutatás szerint a biztosítás egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fix juttatások között, 2017-ben a negyedik leggyakrabban választott elem lett. Kockázati biztosítást ebben az évben is havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat a munkáltató dolgozóinak. A tavalyi évhez képest idén nem változik jelentősen a cafeteria-rendszer, ugyanakkor bizonyos pontokon bővül az igényelhető szolgáltatások köre. Egy friss kutatás szerint a biztosítás egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fix juttatások között.

Kockázati biztosítást ebben az évben is havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat a munkáltató dolgozóinak.

A MABISZ novemberi kutatása* szerint a biztosítás egyre népszerűbb a fix juttatások között: míg 2015-ben a válaszadók csupán 13 százaléka kínált biztosítást a választható juttatási rendszerében, ez az arány 2016-ban 18 százalékos volt, 2017-ben pedig már 27 százalékra ugrott. A fix és a választható juttatások között is előforduló elemek sorában az egészségbiztosítás a negyedik helyet foglalja el a SZÉP Kártyát, az Erzsébet utalványt és az iskolakezdési támogatást követve.

2018-ban az eho 22 százalékról 19,5 százalékra csökken, ezért az adóköteles juttatások adóterhe alacsonyabb adót eredményez: 43,66 százalékról 40,71 százalékra módosul. Ennyi lehet többek között az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, a vállalati üdültetés, az iskolarendszerű képzés, az önkéntes nyugdíjpénztári és az egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás, a személybiztosítási díj, illetve a keretösszegen felüli béren kívüli juttatás adóterhe is.

Az egészségbiztosítást egyre több vállalat vezeti be juttatási rendszerébe. 2018-ban kockázati biztosítást havonta a minimálbér 30 százalékáig adhat adómentesen a munkáltató bármely dolgozójának; ez idén már több mint negyvenezer forintos felső határt jelent.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaerő megszerzése és megtartása érdekében a vállalati juttatásoknál a legfontosabb szempont a rendszer költséghatékonysága, kiszámíthatósága és a dolgozói elégedettség növelése. Éppen ezért évről évre egyre népszerűbb forma a biztosítás a fix juttatások között, hiszen mind a munkavállaló, mind pedig a munkáltató számára kézzelfogható előnyökkel jár” – mondta Fekete Zsuzsanna, a CIG Pannónia marketing és kommunikációs igazgatója.

2018-ban kedvezőbb feltételekkel lehet majd adni mobilitási célú lakhatási támogatást: tovább nő ugyanis a munkáltató által 5 évig adómentesen nyújtható támogatás mértéke. Figyelembe véve a minimálbér-növekedést, a 2017-es legfeljebb 51.000 forint helyett idén 82.800 forint is lehet az adómentes munkáltatói támogatás mértéke. Idén is adómentesen adható kulturális vagy sportrendezvényre belépő, lakáshitel-támogatás, bölcsőde, óvoda költségének térítése, kockázati biztosítások a törvényben meghatározott mértékig.

*forrás: http://www.mabisz.hu/images/stories/docs/sajto/mabiszsajtotajekoztato20171115.pdf

Szívesen konzultálok egy szakértővel!

Kérjük nyilatkozzon: